31. rész

szeptember 29. hétfő

Egy eseménydús vasárnap után jöhetett egy eseménytelen hétfő. Mivel anya megengedte, hogy elmenjünk, már csak az úticélt kellett egyeztetni apuékkal. De most, még ebben a pár napban a sulira koncentrálok!
-Donovan kisasszony?-nézett rám kémiatanárom, és az egész osztály.
-Igen?
-Mi a válasz a kérdésemre?-huppsz. Kellett volna figyelni?
-Hát tanár úr, tudja ez becsapós kérdés...-mondtam, mintha gondolkodnék. Az egész osztály felröhögött. Vagy mégsem becsapós?
-Igen?! Tényleg olyan becsapósnak találod? Na ne viccelj velem! Ennyi év alatt legalább azt megtanulhattad volna hogy minek a vegyjele H!
-Hát persze hogy tudom! A héliumé!-mondtam teljes magabiztossággal.
-Most vágtam be az egyesedet.-felelte higgadtan.
-De hát tanár úr! Ez nem is igazságos! Nem is hagyott gondolkodási időt! És ha nem hélium, akkor mi? Na? Mondja meg okoskám!
-Gondolkozz egy kicsit, hátha rájössz. Most pedig óra végéig meg ne szólalj!
Ez a nap is jól indult. Nem számít. Már csak egy év! És utána nem kell tanulnom! És úgyis most megyek Svédországba. De jó lesz! Ááá már úgy várom!
A többi órán nem kaptam semmi jegyet(hál'istennek) edzésen edzettem(mily meglepő) és utána rögtön hazamentem. Megvártam Aliciát, aki mondjuk nemtudom hol lehetett, de egy óra múlva ő is hazaért. Anya még nem volt otthon, mi pedig meg akartuk beszélni, hogy akkor hova is megyünk, szóval megbeszéltem apuval, hogy 10 perc múlva találkozunk a parkban.

-Szia apa....éééés Jacques.
-Szia kicsim!
-Bonjour!-üdvözölt Jacques is.Hurrá.
-Figyelj Sophie, arra gondoltunk Jacques-kal, hogy mi lenne, ha Párizsba mennénk!
-Húha! Hát csodásan hangzik, de mi igazábol Aliciával inkább arra gondoltunk...
-Majd sétálunk a Szajna partján, felmegyünk az Eiffel-toronyba, megnézzük a Notre dame-ot! Nagyszerű lesz! És a legjobb az egészben, hogy Jacques hazájába megyünk!
-Hát ez tényleg csúcsszuperül hangzik, de mi tényleg inkább Svédországba szeretnénk menni...
-Hogy hova? Hát ott megfagynánk! És az a baj, hogy már ki van fizetve a repjegy...amit meg nem tudok visszavonni...-mondta apa. Nem úgy volt, hogy mi döntünk el mindent?! Hová tűnt az igazság a Földről?
-De apa!
-Milyen jó, hogy így egyetértünk mind!-mondta apa boldogan.-Akkor pénteken indulás!- és elmentek. Itt hagytak a parkban. Hát köszi apa, én is szeretlek. Mindegy, az életemnek már úgyis befellegzett, szóval...nem megyek Svédországba, hanem megyek a szerelem városába. Egyedül. Pontosabban apuékkal meg Aliciával. De aki számít, az nem lesz ott. Mármint ők is számítanak, csak nem úgy, hanem..áh értitek.