2012. december 29., szombat

23.rész





…Hogy fogom így elmondani Niallnek, hogy szeretem?! Úgy tűnt, egész edzésen ezen agyaltam. Vagyis nem csak úgy tűnt. Mert egész edzésen ezen agyaltam. Eddig a földön lévő kis piszkokat néztem, szóval a külvilág teljesen ki volt zárva. Mire feleszméltem és felnéztem, senki nem volt sehol. Ez nem lehet! Tele voltam érzelmekkel,(azt hiszem, ezt hívják így) és nem tudtam mit csináljak. Leültem a földre, és sírtam. Már megint. Nem vagyok valami erős idegzetű, de hát ez van. Aki szeret, az így elfogad. Már negyed órája ott bőgtem, és kitudja, az edzés után mikor jöttem rá, hogy vége.
SOPHIE! Jaj, hát itt vagy! Mindenhol kerestelek! Mit keresel itt? Már az én edzésemnek is rég vége van, pedig nekem fél órával hosszabb!
-Áh szia El..én csak…
-Jeszusom Sophie, te sírsz?
-Nem, a szememen át izzadok.
-Ilyen fárasztó volt az edzés Na mindegy akkor mehetünk.- ezt most komolyan mondja?
Jajj csak vicceltem, mi a baj?-kérdezte és leült mellém. És elmondtam neki mindent. Hogy Bridget elmondta nekem, hogy elmegy, és most nemtudom mit csináljak.
-Jaaj Soph, hisz még annyi időd van! Te biztos kitalálsz valamit! Kemény csajszi vagy!
-Ja, biztos azért bőgök itt a földön mert olyan kemény vagyok.-mondtam nevetve, mire El is felnevetett.
-Na gyere, összepakoljuk a cuccodat, és megyünk hozzánk, ahol kitervelünk mindent! Jujj már úgy várom!
-Ja, énis erre vágytam egész életeben.-mondtam.
-Dejóó!- na jó, a cinizmust még gyakorolnom kell. Elindultunk haza. Otthon próbáltam minnél kevesebb feltűnést kelteni. Összekoltam a cuccomat és már indulhattunk is. Csak egy dolgot felejtettem el. Megkérdezni.
-Ööö anya?
-Igen drágám?
-Átmehetek Elenához?
-És akkor ki fog mosogatni?
-Majd…Alicia.!
-Tudod mit? Menj csak, majd én elmosogatok!
-Köszi, szia!
-Viszlát Mrs. Donovan!
-Szervusztok lányok!-végre elindultunk Elenához. Útközben Elena hablatyolt, én meg, mint szokásom, agyaltam. Hogy mondjam el neki? És mi van, ha tényleg Dinaht szereti? És mi van ha…
-Szerinted is, Sophie?-kérdezte El.
-Öhm. Ahaa.
-Tényleg? Szerinted is Zayn a legcukibb? Csak kár hogy barátnője van…Bár én bírom Perriet. És….-blablabla. Megérkeztünk.
-Sziasztok!
-Jónapot és szia!-köszöntem Elena szüleinek, és a bátyjának, aki mellesleg tök helyes, Joshnak hívják, és csak egy évvel idősebb nálunk…
-Sophie, figyelsz te rám?!- hoppá, egy kicsit tovább bámultam Josht, mint kellett volna. Pedig minden második nap látom, de most olyan cukin mosolygott…ÚRISTEN MIKET BESZÉLEK ÉN ITT?! Nekem ott van Niall! Vagyis nincs ott, de majd lesz…reméljük. Vagy mégsem azt reméljük?

2012. december 27., csütörtök

22.rész





Szeptember 22., hétfő reggel, 6:15.
*oh love, oh love, won’t you rain on me tonight*
Ajj. Kezdem megutálni ezt a számot. Mindig ez van, ha berakok valamit ébresztőnek.
Már egy hét eltelt a suliból. Ezaz!
Kikeltem az ágyból, megmostam az arcomat, felöltöztem kifésültem a hajamat, és lementem reggelizni. Miután megettem a gabonapelyhemet, visszamentem a szobámba, összeszedtem a cuccomat, levittem az előszobába, és elmentem fogat mosni. 7:03-ra készen is lettem mindennel.
-Alicia!
-Megyek már!-mondta álmosan húgom. Pedig általában ő kel korábban…Felvettem a türkizkék conversemet, a farmerdzsekimet, és indulásra kész voltam. 5 perc mulva meg is érkezett Alicia aki a telefonját nyomkodta.
-Mit csinálsz?
-Semmit!-vágta ra. Hajaj. Azt hiszem Alicia bepasizott.
-Rendben, akkor menjünk.-elindultunk, és útközben én zenét hallgattam, Al pedig csak a telefonját nyomkodta. Nem tetszik ez nekem. Mindegy, nem tettem szóvá.
Amikor megérkeztünk a suliba, elköszöntem tőle, és mentem szeretett osztályomhoz, a 12/a-hoz. Tényleg, még nem is meséltem semmit az osztályomról. Szóval 24en vagyunk, 12 fiú és 12 lány. Vannak a „menő” fiúk, oda tartozik Brad, Will, David és Rob. Vannak a stréberek, ők Matthew és Jackson. Ezen kívül vannak a semlegesek. Vagyis a rockerek. Az osztály negyede az. Sőt, többen is mert néhány lány is van, aki rocker. Énis szeretem a rockot, de én nagyjából mindent szeretek. Szóval most az ő nevüket ha nem baj, nem sorolom fel. Na nézzük a lányokat. Vannak a jófejek, és vannak a ribancok. Jófejek mondjuk az 1D rajongók is, mert a zenei ízlésüket eltekintve semmi rossz nincs velük. A ribancok viszont…pfuj. Őket mindenki utálja a suliban, csak a fiúk nem .  -.- Ők Jessica, Angelina, Christina, Victoria és Amylin. Jófejek viszont Claire és Blaire (ikrek) Vanessa, Mary és Georgina. És persze Elena. El után a  legjobb barátnőm szerintem Vanessa, de az ikreket is nagyon bírom. Ja és közülük Mary, El, Georgina és Claire a rajongó…
-Hali mindenkinek…-üdvözöltem az osztályomat. Néhányan benyögtek egy szia-t vagy egy hello-t. Kedvesek.
-Júj Sophie, képzeld, bekövetett Liam!-újságolta nagy boldogan Elena.
-Hát ez fantasztikus.-mondtam nem túl meggyőzően.
-De amint láttam, téged pedig Harry követett be.-és ezt persze hangosan mondta, mire mindenki elkezdett húú-zni.
-Békén lehet hagyni!-mondtam sértődötten. Na igen. Az osztályban mindenki tudja, hogy utálom a One Directiont, szóval amióta Brad és Niall között…öhm egy kis összetűzés akadt a plázában, elég sokat szekálnak. De nem értem miért! A gondolatmenetemet a csengő zavarta meg. Az igazgató jött be elég mérgesen.
-Kedves 12/a! Megmagyaráznák nekem, hogy miért van az ebédlőben három padra is ráfirkantva, hogy idézem: „Húzás innen pisisek, ez itt a 12/a helye,”?! Nem tudom felfogni ezt a magatartást! Mit kezdjek veletek? Az ebédlő mindenkié, nem tulajdoníthattok el magatoknak egy asztalt, végképp nem rongálhatjátok! Ha a tettes nem fedi fel magát, mindannyiatoknak beírok egy igazgatóit!-ordította vörös fejjel.
-Dicséretet?-kérdezte Will. Az egész osztály felröhögött.
-CSÖND LEGYEN! WILLIAM, ILYET MEG NE HALLJAK MÉGEGYSZER!-majd fogta magát, kiment és majdnem rácsapta az ajtót szerencsétlen biosztanárra. Nem mintha sajnálnám, de azért értitek…
-Jajj, már a második héten panasz van rátok gyermekeim?!
-Ránk sosincs panasz.-mondta Brad.Pff. Attól fogva nem is figyeltem az órán, csak Elenával leveleztem. Nem értem, hogy ő hogy tud egyszerre figyelni, és velem dumálni is. Nekem csak az egyik megy. És gondolhatjátok, melyiket választom…Megbeszéltük, hogy edzés után hazamegyek, összepakolom a holnapi cuccom, és átmegyek hozzájuk, mert addig ő úgyis edz.( ő nem táncol, hanem kézizik. Szerintem béna sport, de Elena nagyon jó benne.) Beszélgetésünknek a csengő vetett véget. Most nem fogom leírni, hogy mi történt a suliban, mert elég unalmas lenne, inkább összefoglalom:
-kaptam egy ötöst tesiből, talajtornára
-kémiatézét írtunk, és eléggé jól sikerült, szerintem 3as
-irodalomból egy négyes fölét (?!) a fogalmazásomra (ez az egyetlen ami megyJ)
-nyelvtanból egy kettes, szintén a fogalmazásomra…
-bioszon semmi…
-duplamatekon pedig nem figyeltem semmit, szóval nemtudom
-szünetekben semmi extra, a fiúk „lenéztek” , a lányok meg irigykedtek, és csinálták amit szoktak
Háromkor végre szabadultam is a suliból (hét óránk volt, aztán kajáltam a menzán…vagyis nem nagyon ettem, de mindegy) és fél négyre már ott is voltam a táncteremben, átöltözve. Az ottani barátaim kedvesen fogadtak, ők is nagyon jófejek. Az ottani legjobb barátnőm Bridget. Nagyon jófej, de ő is „directioner”. Már annyit tudok az 1Dről, amiennyit nem szeretnék. Mindenhol ezt hallgatom. Hát, ez van.
Miközben mesélt róluk, megakadtam egy mondatnál. „És olyan kár, hogy jövőhéten már mennek is Svédországba, a következő állomásra(NINCS VALÓSÁGALAPJA, NE SZIDJATOK EMIATT x)
-Kik mennek hova?-kérdeztem bele.
-Hát, mivel turnéjuk van, állomásról állomásra mennek…-lerogytam a padra.
-Szevasztok srácok!-üdvözölt minket a tanár kedvesen.- Sophie, hát meggyógyultál? Nem azt mondtad, hogy még két hétig nem jöhetsz?
-De, azt mondtam, de teljesen jól érzem magam!-győzködtem, közben magamat is.
-Rendben, de én nem szeretnék sérülést, szóval ha nem bánod, ma inkább csak nézd a többieket.
-Oké.-és próbáltam figyelni. De nem tudtam kiverni a fejemből valamit. Hát persze hogy azt, amit Bridget mondott. Hogy fogom így elmondani Niallnek, hogy szeretem?!

2012. december 25., kedd

21.rész




-SOPHIEE!-hallottam hugom ordibálását, miközben félálomban voltam. Ránéztem az órára. 20:14. Akkor aludtam 4 órát!
-Mivan?!-motyogtam olyan halkan, hogy a saját szavaimat alig hallottam.
-SOPHIEE!
-MIVAN?-ordítottam már énis.
-Gyere le vacsorázni.-mondta már egy fokkal halkabban.
-Nem vagyok éhes.-mondtam énis egy fokkal halkabban.
-Jó, akkor megeszem a te gofridat is.-mondta mire kipattantam az ágyból.Aú. Nem volt valami kellemes érzés ilyen nyomi lábbal, de mindegy. Lementem és anya döbbenten kérdezte.
-Hát te hogy nézel ki?-tényleg nem festhettem valami csodásan, hisz most keltem..
-Most ébredtem fel.-mondtam, mintha tök logikus lenne, hogy az ember 8kor kel fel.
-Rendben.-ennyivel le is zárta a témát. A két darab gofrimat három másodperc alatt fel is faltam (csokipudingos, porcukros, nyami) és elindultam felfelé.
-Kislányom, megint elfeledkeztél valamiről!-oh tényleg, nekem kéne mosogatnom.
-Ajj megyek már.-mondtam szomorúan, és elmosogattam a saját részemet.
-De hát ti még esztek, akkor hogy mosogassak?-kérdeztem felháborodva.
-Esetleg megvárod, amíg mi is végzünk?
-Esetleg…
-Nem visszabeszélni!-remek. Most várhatom itt amíg Alicia az ő egérharapásaival megeszi a gofriját.
-Alicia, egyél már gyorsabban!
-Miért, hova sietsz?
-Tulajdonképpen sehova…-mondtam elgondolkozva. Végülis tényleg nem siettem, mert úgy sem tudtam volna semmit sem csinálni…
-Akkor meg?
-Csak egyél és kész!-zárta le a témát anyu. Miért van anyunak mindig igaza? Amióta apával elváltak, sokkal erősebbnek érzem anyut, vagy nem is tudom, egyszerűen nem viselte meg annyira a válás. Pedig elég furcsa volt…aput…öhm…férfival látni, de azért elmentem az esküvőjük(???)re.
Amíg Alicia evett, én gondolkoztam, mindenen. Elenán, Braden, Alicián , Dinah-n, Harryn…és persze Niallön. Az egész teljesen fura volt, és számomra elképzelhetetlen. Ovis korom üta Bradbe voltam szerelmes, majd egyszer csak jött ez a szőkeherveg, aki mellesleg egy olyan bandában énekel, amit utálok, és mindent megváltoztatott. És ott van még Harry is. Akivel tényleg nem tudom, hogy mi van.
-Hahó, Sophie! Min gondolkodsz ennyire?- zökkentett ki ábrándjaimból Alicia.
-Ja semmin.-mondtam bágyadtan, és elkezdtem mosogatni. Úgy utálom ezt! De hát nincs mit tenni…
20 borzalmasan hosszú perc múlva felmentem a szobámba. Úgy utálom ezt, mert ilyenkor olyan undi lesz a kezem. Na mindegy.
9 óra volt, és nem tudtam, mit csináljak. Semmi kedvem nem volt tanulni.A twitter nem érdekelt. Inkább felnéztem Facebookra. 4 ismerősnek jelölés, 3 üzenet, 32 értesítés. Hmm..jó rég nem voltam, úgy tűnik. Megnéztem, kik jelöltek ismerősnek. Dinah Bowman. Ehh. Azért visszajelöltem, hiszen ismerem… Jason Carter. Először nem ismertem fel, aztán rájöttem. Vele beszélgettem a koncert alatt. Őt is visszajelöltem, mert jóarc. A másik kettőt viszont nem ismertem, szóval hagytam a fenébe.
Megnéztem az üzeneteimet, aztán az értesítéseimet. Semmi érdekes nem volt.beléptem youtubera, benyomtam a Green dayes lejátszási listámat, és elkezdtem olvasni a Harry Pottert. Mindig azt olvasom, ha unatkozom. Szerintem már 20szor kiolvastam mindegyik kötetet. Anya szerint mással is elüthetném az időt, főleg hogy mostmár kéne a jövőmmel is foglalkozzak. De én már elég régen eldöntöttem, hogy divattervező leszek. Nem érdekel, ki mit mond.
Fél tizenegykor aztán elmentem fogat mosni, bepakoltam holnapra, és elővettem a holnapi ruháimat, aztán lefeküdtem. De nem tudtam elaludni. Megint elkezdtem agyalni. Csak úgy mindenen. Mivel már normálisan tudtam járni, holnap edzésre is megyek. Hétfőn, kedden és csütörtökön van edzés, de előző héten csak csütörtökön volt, mert ez még csak az első hét volt. Azta.. mégis jó sok dolog történt…és igaz, hogy még két hétre ki vagyok írva, de mindegy..jól vagyok! Azthiszem. És amíg ezen gondolkoztam, elaludtam.

2012. december 14., péntek

1. díjam :)

 Jajajajajajj! Nagyon szépen köszönöm  -nak ! :) még soha nem kaptam ilyet szóval nem nagyon tudom ,hogy kell ezt, de megpróbálom.:D 


Szabályok:


1. Írj magadról 11 dolgot!


2. Válaszolj 11 kérdésre!


3. Írj 11 kérdést!


4. Küldd tovább 11 blognak!


1. 

-öhm, hát barna a hajam és a szemem :))
-utálom hordani a szemüvegemet
-szeretek olvasni
-kosarazom 5 vagy 6 éve
-kisgimibe járok 
-ez az első blogom
-van egy bátyám, akit nagyon bírok, ezért csak néha verekszünk xd
-az osztálytársaim őrültnek hisznek, pedig nem is vagyok az :(
-nincs zenei ízlésem, mert mindenfélét szeretek
-kedvenc színem a rózsaszín és a sárga
-imádok mandarinnal szájbadobóst játszani :DD

és ennyi :) nem akartam egy regényt írni ;)

2. 
1. Mit szeretsz a legjobban az írásban?
nemtudom, mindent...:)
2. Írni vagy olvasni szeretsz jobban?
írni.
3. Ki vagy mi által ismerted meg a blogolást?
  által :)
4. Eddig hány blogod volt/van és miről szóltak/szólnak?
ez az első
5. Milyen a zenei ízlésed?
nincsen, mert mindent meghallgatok (majdnem)
6. Mi inspirál az írásban?
a barátaim :)
7. Melyik 2 szót használod a leggyakrabban?Ha kell kérj meg valakit,hogy szerinte melyiket?
nemtudom.:) a barátaim se tudják, olyan sok hülyeséget összebeszélek.xdd
8. Mi a hobbid?
kosarazás, olvasás, gépezés(twitter), sorozatok nézése :)
9. Szoktál megfogadni valamit Szilveszterkor?
nem
10. Van valamilyen rossz szokásod,ha van milyen?
sok van, most nem fogom felsorolni bocsi :) egy évig sorolhatnám.:/
11. Írás közben szoktál zenét hallgatni?
igen :)

3.

ahh most nincs kedvem :) ha nem baj, kimásolom a tieidet.:DD


1.Mi a legfurcsább tulajdonságod?
2.Mutattad már meg felnőtt embernek az írásaidat?
3.Mi volt eddig a legfurcsább szerelmi történeted és,hogy végződött?
4. Külsőre és stílusra ,hogy írnád le magad egy átlag napon?
5.Van olyan ismerősöd,akit utálsz és nem tudod,hogy miért?
6.Volt már olyan barátságod ,ami rosszul végződött?
7.Sportolsz/sportoltál valamit?
8.Melyik a kedvenc műsorod?
9.Mit szeretsz a legjobban a One Direction-ben?
10.Melyik család tagodhoz állsz a legközelebb?
11.Melyik az a kaja,ami nélkül nem tudnál megélni?

4.
nem nagyon szoktam blogot ovasni, de azért egy pár blogírónak elküldöm.




....
öhm, bocsi, nem szoktam blogokat olvasni..:/

Mégegyszer köszönöm szépen! xx

2012. december 13., csütörtök

20.rész



…Hát én!Ki más?
Becsuktam a szemem, és…felébredtem. Egy liftben. Te jó ég! Ezt nem hiszem el! Most komolyan csak álmodtam?? Az arcomon végigfolytak könnyeim, de már nem sírtam. Elkezdtem nevetni. És csak röhögtem. És röhögtem. Amikor rájöttem, hogy fel tudnék menni, mert van lámpa, szóval visszajött az áram. Felálltam nagy nehezen, de legalább nem úgy mint az álmomban, és megnyomtam a földszintet. Gondoltam hazamegyek. Készen állok a halálomra.
Elindultam az utcán, és útközben szembejött velem egy nemkívánatos személy.
-Szia Sophie! Hogy vagy?-nyávogta Dinah. Ekkor eszembe jutott az álmom.
-Dinah!
-Igen?
-Niallhöz mész?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Igen, miért?-kérdezte ijedten, mert közben rángattam.
-Ugye nem házasodtok össze?!
-MI? Én nem tudok róla..Miért, azt mondta neked, hogy most fogja megkérni a kezem?-kérdezte csillogó szemekkel.-ú és akkor boldogan élnénk, amíg meg nem halnánk.-ábrándozott. Pff. Hogyne.
-Jaj, nem csak mintha valahol azt hallottam volna..de mindegy…
-Akkor mégse kéri meg a kezem? Pedig most mutat be a szüleinek, akkor már biztos van köztünk valami.-Hm.. úgy éreztem, hogy ezt nem akartam megtudni.
-Oké szia.-mondta és sietősen távoztam a látóteréből, hogy el tudjak kezdeni bőgni. Egészen hazáig bőgtem. Aztán ahelyett, hogy becsengettem volna, megpróbáltam besurranni. Csak az volt a gond, hogy az én édes drága anyucikám ott ült az előszobában, azon a széken, ahol fel szoktam venni a cipőmet. Ajaj.
-Öhm. Szia anyu, hogy vagy?
Ő csak nyugodtan(legalábbis próbált nyugodtnak tűnni) lapozgatott az újságjában, majd felnézett és.. A SZEMEI KI VOLTAK ÉGVE, A BŐRE ALGÁSODOTT, ÉS TISZTA VÉR VOLT MINDENHOL!ANYA EGY ZOMBI LETT!Csak vicceltem.
-Szia. Remekül érzem magam.-mondta.
-Nem szidsz le?Nem ordítozol velem?Nem tekered ki a nyakam, téped le a lábam, és nyomod le a torkomon?
-Nem.
-Miért?
-Szeretnéd, hogy ezt tegyem?
-Hát nem, de..
-Akkor nincs miről beszélnünk. Menj fel a szobádba.-mondta. Nem értettem. Mondjuk nem vagyok rá mérges, amiért így döntött…Felmentem a szobámba ahol ott volt Elena.
-Úristen Sophie, hogy nézel ki?-hát ez kedves.
-Miért, hogy?-oda fordított a tükrömhöz. Kócos haj, karikás, kisírt szemek..soroljam még?
-Oh, nem hittem volna, hogy ennyire csúnya is lehetek…
-Hát őszintén, énse.-kösz.
-Hééé, ilyenkor nem ezt kell mondani, vigasztalni kell! Amúgy nem tudod, hogy anya miért nem nyírt ki engem?
-Nem, miért, nem nyírt ki?
-De, ez csak a szellemem…
-Ááááááá! Hahahaha csak vicceltem, nem hiszem eel. Bibibíí.- mintha hatéves kora óta csak külsőre változott volna…
-Na mindegy, a lényeg hogy itt vagy, és most mesélj!
-Mit?
-Vajon?!
-Jaa…a tegnapot?Vagyis a mai napot?Hát szóval, az úgy volt, hogy…-és elmeséltem neki mindent. Kivéve az álmomat. Azt nem akartam, hogy megtudja bárki is..
-Húha, ez király!
-Tényleg?Az, hogy otthagytak engem egyedül?! Tényleg fantasztikus!
-Neem, nem az!
-Akkor mi?
-Hát izé..nemtom'. Tök egyértelmű, hogy.. nem tudom, na érted?
-Öhm..Aha…gondolom..-mindegy. Elenának vannak ilyen értelmes megnyílvánulásai.
-Alicia itthon van?-kérdeztem.
-Igen, nem hallod a zenét?-síri csönd volt.
-Nem…
-Ja tényleg, ez csak a fejemben megy! De amúgy a szobájában van azt hiszem.
-Okés, mindjárt jövök.-mondtam és átmentem a szobájába.Vagyis bekopogtam.
-Ki az?-kérdezte durcásan.
-Én vagyok az, Sophie.-mondtam.
-Mit akarsz?
-Most miért haragszol rám?-pár másodpercig csönd volt, majd hirtelen kinyílt az ajtó, Al pedig a képembe üvöltött.
-Tudod mennyit aggódtam érted?!Egész éjszaka nem tudtam hol voltál!-láttam a könnycseppeket lefolyni az arcán. Jajj olyan kedves hugicám van!
-Én vagyok az idősebb, nem? Nem kell rám vigyáznod.-mosolyogtam rá kedvesen és átöleltem.
-Jó tudom, de akkor is..
-Na most mennem kell, de további szép vasárnapot!
-Hova is?
-Csak a szobámba, főnökasszony.
-Rendben, oda elengedlek.-mondta tök komolyan. Hmm.Visszamentem a szobámba.
-Elena, te már írtál házit holnapra?
-Igen, itt is van nálam! Amíg nem voltál itt, megírtam.
-Oh és akkor lem…
-Igen, lemásolhatod.-kacsintott rám. Valahogy ez olyan megszokott dolog nálunk. El megírja, én lemásolom, és ha érdekel, hogy mit nem értek, megkérdezem, ha pedig nem, akkor nem kérdezem meg.
Elkezdtem másolni, amíg ő gépezett.
-EBÉD!-hallottam anya hangját.
-Hú, már ennyi az idő?-néztem az órára. Fél kettő volt.
-Igen.-mondta El.Költői kérdésnek szántam, de tökmindegy.Lementünk enni. Az egész ebéd alatt mindenki csöndben volt. Kicsit sem kínos…Mikor már mindenki befejezte az evést, felálltam.
-Köszi at ebédet anyu!-és már indultam is felfelé.
-Hékás, ne olyan hevesen! Te mosogatsz. És holnap is. És azután is.És egész héten. És egész hónapban.
-Neee!Ezt nem teheted!
-Dehogynem, simán.- kacsintott rám .Ezaz. Mindegy, nekiálltam mosogatni, és húsz perc múlva végeztem. Felmentem Elenához.
-Figyu Sophie, szerintem nekem most mennem kéne, majd még holnap dumcsizunk, oké?
-Rendben, szia.- köszöntem el.
Miután El elment, nem tudtam mit csináljak. Nem volt semmihez kedvem, annak tudatában, hogy Dinah most ott vihog és nyalizik Niall szüleinek, akik amúgy nem tudom mit keresnek itt, mert mint Aliciától megtudtam, Niall Írországból származik. Szóval a szüleinek ott kéne lenniük, nem? Áh mindegy, nem hergelem tovább ezen magamat.Letusoltam, felmentem facebookra, ahol semmi érdekes nem történt, aztán twitterre. 317 új követő. Mi a FENE?! Megnéztem, hogy kik követtek be. Senkit sem ismertem közülük, és körülbelül mindegyiknek ott volt a nevénél hogy „directioner”, vagy mi. Aztán megláttam a valószínűleges okát. ’Harry Styles követ téged.” De attól még miért kell bekövetni ennyi embernek?? Na mindegy, nem fogom visszakövetni a „directionereket”. Ki is léptem, mert ez annyira nem érdekelt. Komolyan nem tudtam mit csináljak. Még csak 3 óra volt, vasárnap délután. Ilyenkor mindenki el tudja foglalni magát, nem? Aliciát nem akartam zaklatni, anya utál, Elena elment, Niall Dinahval van (és utál), Brad utál, Harry..ő Harry. Úristen, miért is jutott ő eszembe?Jajj, gyorsan húzzon ki a fejemből.
 Ilyen sem volt még, elmentem fürdeni. Három órakor. Hajat mostam, mindenféle ilyesmi. A hajam szárításával jót szenvedtem, de 4-re végeztem is. Ekkor rájöttem.Álmos vagyok! Nem is aludtam éjszaka. Még sütött a nap, de nem érdekelt, inkább lefeküdtem aludni. Nem vagyok normális. Mindegy. Lefeküdtem, és 10 perc múlva el is aludtam. Vagyis nem tudom, hogy tíz perc volt-e, de kábé annyinak éreztem.Alvás közben megtámadtak a szuper álmaim…

2012. december 6., csütörtök

19.rész



bocsánat, hogy ilyen későn hoztam, egy ilyen eléggé fordulópontos részt.:) x


Éreztem, hogy valami mozog körülöttem. Körbenéztem, és rájöttem, hogy egy liftben vagyok, és elindult felfelé, de nem érdekelt, mert nagyon álmos voltam, ezért visszafeküdtem a földre, azzal a céllal, hogy még alszom egy kicsit. Még ment egy rövidet, aztán hirtelen megállt. Én pedig csukott szemmel, de ébren voltam. Nagyon fájt mindenem. Szóval még szerintem felállni sem tudtam volna. Na mindegy, gondoltam alszom még egy kicsit, de kinyílt az ajtó. Legalábbis úgy hallottam.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!-síkitott valaki, amire felkeltem, és énis sikítottam. Niall volt az az őrült. Pedig annyira nem is lehetek ilyesztő…
-Ez csak egy rossz álom, ez csak egy rossz álom..-mondogatta magában, majd fel alá járkált. Ez zizi.
-Öhm..hello.-mondtam neki.
-Te nem is vagy itt! Menj innen!-ordibálta.
-De, itt vagyok, mert itt aludtam.
-Miért aludtál itt?
-Mert itt kényelmesnek találom. Szerinted?!
-Honnan a fenéből tudjam, hogy te miért alszol a mi lépcsőházunk liftjében?!
-Mert áramszünet volt éjszaka!
-És?
-És nem ment feljebb a lift…
-És kihez akartál volna menni?
-Miért érdekel az téged?
-Csak kérdeztem…-mondta elvörösödve. Ilyenkor olyan cuki! Mindegy is.
-Na most viszont állj fel, és menj valahova, mert nekem mennem kell.-mondta „kedvesen”.
-Hova?
-Miért érdekel az téged?-mondta gúnyosan, és inkább a lépcső felé vette az irányt. Ha így álluunk…
-Jó szórakozást!-ordítottam utána.
-Kösz, meglesz!-ordította vissza. Én meg még mindig ott ültem, a fájós lábamon. Megpróbáltam felállni, de úgy elaludtam mindenemet, hogy összestem. Más megoldást kerestem. Mivel most haza kéne mennem, odamásztam a gombokhoz és megnyomtam a földszintet. Niall elég lassan sétált, mert akkor ment ki, mire én leértem, és ott kint várt rá…Dinah.Pfuj.
-Niall!Segíííts!
-Miben?
-Esetleg felállni?!
-Miért, nem megy magadtól?
-De, valószínűleg azért kértelek meg rá…
-Jóvanna’!- odajött hozzám, felkapott, és kivitt. Mindezt Dinah előtt. Kicsit furán nézett.
-Ti meg mit csináltok?-kérdezte.
-Én nem tudok rendesen mozogni, ezért Niall kihozott ide.-mondtam.
-Ahham…okés. Jújj te is jössz?
-Nem!-mondta Niall.
-Hova?
-Nem hívtad el?
-Miért hívtam volna?
-Nem a barátod?
-Nem!
-Hahó, én is itt vagyok... nem zavar?-kérdeztem döbbenten, miközben rólam vitáztak.
-Nem.-vágták rá egyszerre. Hát oké. Még pár percig vitáztak, amikor már elegem lett.
-Hova nem hívott el, és miért olyan nagy baj ez?!-kérdeztem már idegbajosan.
-Hát az esküvőnkre!-mondta Dinah.
-MIVAN?!NIALL TE MEGŐRÜLTÉL?!-ordítottam a képébe.
-Hát ami azt…
-HOGY KÉPZELTED?TE ŐRÜLT, IDIÓTA, TE,TEEEEE…WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!-üvöltöttem bőgve mire Niall letett a földre, és otthagytak. Csak úgy szimplán. Komolyan, egyre jobb. Eddig a liftben ültem, most pedig a hideg betonon. Lehetne ez még ennél is rosszabb?!
 Elkezdett esni az eső.Éljen!Az emberek úgy néztek rám, mint egy őrültre, bár igazuk is van. Ki az az idióta, aki vasárnap reggel, esőben az utcán ülve bőg?Miközben otthon az anyja várja , és valószínűleg soha többé nem mehet el sehova. Hát én!Ki más?

2012. november 30., péntek

18.rész



És… nem állt ott senki. Pedig már lelkiekben fel voltam készülve arra, hogy valamelyik vadbarom megijeszt. Fel akartam hívni valakit, de rájöttem, hogy még mindig csak Niall száma van meg. Kénytelen voltam ott felhívni..
-Miva’?-kérdezte rendkívül kedves módon a vonal túlsó végén. Esküszöm, mintha magamat hallanám.
-Hol a fenében vagytok?-kérdeztem idegesen.
-Miért, te hol vagy?
-Én itt állok a pláza közepén egyedül, idegesen, fáradtan és fázom és félek!-mondtam neki dühösen.
-Ja, te még ott vagy?-röhögött.
-Mi? Miért, ti hol vagytok?!Mondj már valami értelmeset!
-Nyugi van már Sophie, hazatalálsz, nem?Már mindenki elment, csak te vagy ott.
-Mivan? Ugye csak viccelsz?!-kérdeztem, miközben a sírás határán voltam.
-Nem nem viccelek, ez halál komoly.-szerintem oda sem figyelt arra, amit mondok. Biztos az okos tojás Dinahval van…
-De hogyan?A többiek csak úgy itt hagytak?-kérdeztem. Itt már kiborultam. És sírtam.
-Miután megtaláltak, azt mondtam, beszélni akarok veled, de nem tudtam hol vagy, ezért eljöttem.”Nem akartalak megtalálni”.-mondta olyan gúnyosan, hogy legszívesebben elástam volna magam. Biztos elmondta neki Liam, amit mondtam .Most mit mondjak erre? Csak bömböltem a telefonba, aztán amikor meguntam, kinyomtam. Leültem a földre és elgondolkodtam azon, hogy mit csináljak.
-Hahó!-szóltam bele a telefonba.
-SOPHIE! HOLVAGY? MOST AZONNAL GYERE HAZA!-ordította anya Elena telefonjából. Hát ez nem jött össze… Kinyomtam, mielőtt még mást is mondhatott volna. Ha haza megyek, anya megöl. Elena nálunk van, hozzá nem tudok menni. Niallel most nem a legmegfelelőbb a viszonyunk. Máshoz meg nem akarok.(utaltam Harryre….) Hirtelen eszembe jutott valami. Felálltam és elindultam. Csak mentem és mentem egyedül a kihalt utcákon, amíg el nem értem a fiúk házához. Nem tudom hogy honnan jött ez az ötlet, de ez van. Minden emeleten égett, a villany szóval még senki sem aludt. Hajnali négykor miért nem alszanak ezek még?!Mindegy, felcsöngettem.
-Ki az?Ki zargat ilyenkor?-szólt bele a kaputelefonba…Kate néni, ugyanis hozzá csengettem fel.
-Bocsánat Kate néni, én vagyok az, Sophie.
-Jajj, kicsikém!Miért nem alszol még?És mit fog mondani az anyukád? Gyere fel gyorsan!-mondta és kinyitotta az ajtót. Bementem az épületbe és hívtam a liftet. A harmadikról indult el szóval Harry jött haza utoljára… hm… Beszálltam a liftbe és megnyomtam az ötödik emeletet. Elindult felfelé a lift, amikor… minden elsötétedett, a lift pedig leállt. Ezt nem hiszem el!Ennyire még én sem lehetek szerencsétlen!Az éj közepén egy lerobbant liftben, korom sötétben egymagamban ácsorgok?Ez sem hétköznapi. Annyira féltem, hogy nagyon. Mi van akkor, ha egyszer csak lezuhan??Igaz, hogy csak a második emeleten vagyunk ,de akkor is! Abba bele lehet halni, vagy nem?Leültem és bömböltem, mint egy ovis. Csak most nem azért, mert az xy elvette a ceruzámat. Kicsit komplikáltabb a dolog. Átgondoltam, hogy most mi a helyzet. Itt töltöm az éjszakát egy liftben. Holnap anya meg fog ölni, és soha többé nem mehetek el sehova, be leszek zárva a szobámba,egy örök életre. Miközben ezen gondolkodtam, rájöttem hogy nagyon álmos vagyok. Pontosabban a szervezetem jött rá, mert a szemhéjaim kezdtek lecsukódni. Gondoltam, ha már meghalok, legalább kényelmesen aludjak, ne úgy hogy még  minden végtagomat elalszom. Ezért lefeküdtem. A lift közepén, a hideg kőre.Nagyon kellemes volt, mit ne mondjak. De legalább kabátom volt. Röpke három perc alatt sikerült is végérvényesen elaludnom. Legalább elfelejtem ezt a napot is. Nagyjából.

2012. november 27., kedd

17.rész





Elindultam, és reménykedtem benne, hogy Niallt találom meg. Bementem a fiú vécébe. Na itt már hallottam szuszogást.
-Hahó!-Nem válaszolt senki.
-ITT VAGY!-nyitottam ki az első ajtót.Senki sehol.
-Akkor itt!-a másodikban sem volt senki.Már nagyon közelről hallottam a lélegzését.És éreztem, hogy félig nevet.De miért nem tudtam felismerni, hogy ki az?Kinyitottam a harmadik ajtót és..
-VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!-ordított a képembe én pedig hátraestem.
-Te hülye, majdnem meghaltam!-mondtam sértődötten.
-Tényleg?Akkor bocsi, többet nem ijesztelek meg, miközben a fiúvécében keresel engem.-mondta bénán mosolyogva.
-Amúgy Niallt kerestem!
-Miért, én nem vagyok neked elég jó?-játszotta a sértődöttet.
-Nem.-mondtam röhögve.
-Hé, ez nem volt szép!
-De igaz.
-Kösz.
-Nincsmit.
-Oké.
-Ja.
-Mivan?
-Semmi.
-Oké.
-Ja.
-Na mivan már?!
-Keressük meg Niallt!
-Miért, hármasban szeretnéd?
-Te hülye!
-Jól van na, csak vicceltem!-kacsintott rám, amikor…belépett az emlegetett szamár.
-Ohó, bocsánat, megzavartam valamit?-nézett rám lesajnálóan.
-Igen!-mondta Harry.
-Nem!-mondtam miközben a földet néztem.
-Jó, mindegy most pisilek, mert már majdnem bepisiltem!A kajáldáknál nincs WC.-jelentette ki Niall.Tényleg, miért nem az éttermekhez mentem! Niall=kaja.A fenébe. Már mindegy.
-Menj csak.-mondtam vörösen, és kimentem a mosdóból.
-Hé, várj, én is megyek.-mondta Harry.
-Nem!-mondtam és már indultam is a többiekhez. Csakhogy Harry jött utánam.
-De várj már!Most mit akarsz Nialltől?Van barátnője, fogd már fel!-ordította utánam.Csak egy gond volt, hogy ezt mindenki hallotta.Dinah úgy nézett rám, hogy..nemtudom. Kifejezéstelen arca volt.Csak valamit szerencsére nem vettünk észre.Mindenki rá nézett. Ő észrevette, hogy mindenki őt nézi, és kivette a füléből a fülhallgatót(Hála a jó égnek!).
-Miről van szó?-kérdezte mosolyogva.
-Arról, hogy..-kezdett bele Harry, aki időközben ideért.
-Hogy milyen szép pár vagytok Niallel!-fejeztem be helyette a mondatot.
-Jaaj, szerintem is!Olyan kis cuki!Mózes is egymásnak teremtett minket!-összenéztünk a többiekkel és felröhögtünk.
-Mivan?Mi olyan vicces?-kérdezte szomorúan.
-Az nem Mózes!-mondtuk egyszerre.
-Ajj de Mózes olyan híres nő volt, vagy nem?
-Úristeeeeeeeeeeeen!Nem nő volt!Ááááá!Ezt nem bírom!-mondtam, mert már egy napra elegendő Dinah mennyiséget elfogyasztottam.
-Jajj már, mit kell így izélni, na…amúgy hol van Niall?
-Az előbb még a vécében volt..-mondta Harry.
-Honnan tudod?-kérdezte Liam.
-Onnan, hogy Soph..
-Onnan, hogy ott bújt el!-fejeztem be a mondatot helyette megint.
-Mármint ki?
-Harry.
-És akkor honnan tudja hogy ott votl Niall?
-Mert pisilnie kellett,és ezért bement a vécébe, ahol Harry volt.-mondtam.
-Meg Sophie.
-NEMIS!-mondtam mérgesen.
-Dede.-mondta mosolyogva Harry.A többiek csak nézték, ahogy veszekszünk.
-Mostmár maradj inkább csöndben, oké?!
-Na jó.
-Na szerintem akkor keressük meg Niallt.-vetette fel az ötletet Zayn.
-Oké.-egyezett bele mindenki.Na én ,mostmár nem akartam megtalálni.Biztos utál.
-Én nem akarom megtalálni.-mondtam.
-Mert?
-Csak mert.
-Oké, de ne maradj itt egyedül!-mondta Liam.
-Áh, de menj csak, én majd itt megvárlak titeket.
-Jó jó, de nem fogsz félni?
-Ugyan, én már nagykislány vagyok!
Néztem a többiek távolodó alakját, és hallgattam az egyre halkabb beszédfoszlányokat. Semmit nem értettem, de tök nyolc. Lementem az éttermekhez, és leültem egy asztalhoz. Nagyon fáradt voltam már, amin nem csodálkozom, mert kábé hajnali 3 körül lehetett. Elővettem a fülhallgatómat, és elkezdtem zenét hallgatni.És énekelni, mert úgysem hallja senki. Ott ültem, és vártam. Már fél órát vártam. Kezdtem félni. Mi tart ennyi ideig? Gondoltam már ideje lenne elindulnom megkeresni őket.Felálltam, megfordultam és…

2012. november 26., hétfő

16.rész


Bocsánat, hogy ilyen későn írtam.. xx

Kicsöngött…megszólalt a hangposta, de addigra Al kinyomta.
-Hé, miért nyomtad ki?-kérdeztem felháborodottan.
-Hogy ne az én pénzem fogyjon.-adta a szerinte ésszerű választ.
-Jajj már, majd kifizetem!
-De anyu mérges lesz, hogy megint ilyen hamar lebeszéltem róla a pénzt!
-Miért, kivel beszéltél annyit?
-Öhm..nemtudom…-mondta olyan pirosan, hogy elnevettem magam. „Sejtésem sem volt.”
-Oké, értem, akkor viszont ti menjetek csak haza, nekem meg még van egy kis elintéznivalóm.
-Nem hagyunk itt egyedül!Még járni is alig tudsz!-mondta El.
-De már tök profin tudok járni!-próbáltam magamat is meggyőzni.-És nem is leszek egyedül, itt van még kábé….sok rajongó!
-De anyu ki fog nyírni minket, téged pedig, ha még később érsz haza, még kínozni is fog halálod előtt!-köszi Al, ez bíztató.
-Akkor ti menjetek haza, hogy ne vegye észtre, hogy nem vagyunk ott, én pedig elintézek valamit!-mondtam és elfutottam.Vagyis szökdécseltem. Vagy nem is lehet leírni, hogy mi volt az…na mindegy, jobb hogy nem láttam magam. Szerintem a többiek beletörődtek önfejűségembe, mert nem jöttek utánam. Egy idő után megálltam , és elkezdtem furkészni a tömeget, de nem láttam őt sehol. Viszont valakin megakadt a szemem. Szőke hajú, és hülye.Kitaláljátok, hogy ki az? Igen, Dinah.
-Szia Dinah, hogy vagy? Mit keresel itt?
-Jajj szia Sophie!Úgy örülök, hogy látlak!Jól vagyok, köszcsike.Éppen Niallt keresem, nem láttad valahol?
-Miért nem hívod fel?-kérdeztem döbbenten.
-Jé, ez egy jó ötlet!-mondta ujjongva. Atyaég.Megkereste a névjegyzékben(Manó<3-nak volt beírva.blee) és a füléhez emelte a telefont. Fordítva.
-Ööö..szerintem nem jól tartod a telefont..-mondtam.Elemelte a fülétől és megnézte.
-Jéééé télleg!-uhh.
-Szia NIall!Hol vagy? Én itt vagyok So..
-NEEEEEEEEE!
-Vagyis én nem vagyok itt Sophieval az utcában.Te hol vagy?...Jó, oké megmondom neki….Oké, szia….
-Azt mondta, hogy a plázában vannak, de azt akarja, hogy te ne gyere.Hol van a pláza?-kérdezte.
-Elkísérjelek?
-Aha, az jó lenne…-nem esett le neki,hogy nekem nem kéne mennem…na mindegy.Útközben beszélgettünk, pontosabban ő mondta a hülyeségét, én meg néha benyögtem egy ,,aha,,-t.Amikor megérkeztem, épp egy sztori közepében volt, de félbe szakítottam.
-Itt vagyunk!
-Áh de jó, akkor keressük meg a fiúkat!-ha ezt nem mondja, eszembe se jutna ilyet csinálni..
-Oké.-bementünk, de minden bolt zárva volt, így nem volt nehéz megtalálni őket, vagyis pontosabban Louist, aki éppen 46nál járt..nem tudom mit számolt.
-HAHÓÓ!-mondtam neki.
-Áh sziasztok csajok!ÖTVEN!!Aki bújt, aki nem,megyeek!
-Ti komolyan ilyenkor bújócskáztok?!Nem vagytok fáradtak??-kérdeztem döbbenten.
-De, egy kicsit, de mókára mindig szükság van!-mondta mosolyogva.
-Na akkor keressük meg őket.-mondtam.
-Oké, váljunk négy felé.-mondta Dinah.
-Csak hárman vagyunk.
-És?
-Akkor hogy a francba váljunk négy felé?Kettészakítunk téged, vagy mi?-már nem bírtam idegileg.
-Ja, például.-mondta teljesen komolyan.
-Na jó, Louis, tiéd az első emelet, Dinah, tied a földszint, enyém pedig a második.
-Igenis kapitány!-mondta Louis.
-Hangosabban!
-IGENIS KAPITÁNY!
-Hóóó! Ki bújt el odafent, kit rejt az ég!A második emelet!
-És az elsőn ki sunyorog épp?Harry az, biztos ő lesz!
-És a földszinten izé izé!Bla-bla-bla,-bla-bla!
-Dinah, benned egy költő veszett el..-állapította meg Louis.
-Ú köszi, tök rendi vagy!-Louisval összenéztünk és a pillantása mindent elárult.
-Na menjünk!-mondtam.Felmentem a lépcsőn.Miért kell ilyenkor bújócskázniuk?!Na mindegy.
-Halihó!Van itt valaki?-kérdeztem, mert gondoltam, biztos megmondaná, ha itt lenne…Mivel csend volt, hallottam volna a szuszogását a valakinek aki, itt van de senki nem volt itt.
-MEGVAAGY!-ordította Louis.-Emberek, Liam béna volt, ezért megtaláltam!
-Héé nem is voltam béna!
-Jó mindegy.-hát jó, akkor még van esélyem megtalálni Zaynt, Harryt és Niallt.
-Háhhááá, megvagy Zayn!-mondta Dinah.Na. Maradt Harry és Niall.
-Srácok, szerintem itt már nincs senki más..-mondta Liam.
-Erre se találtunk. Mondta Zayn. Na de jó! Akkor vagy Harryt, vagy Niallt találom meg! ÉLJEN!

2012. november 21., szerda

15.rész






Beálltunk a sorba, és várakoztunk. Már itt is eléggé unatkoztam. Körülbelül 20-szadjára néztem meg a telefonomon, hogy mennyi az idő, amikor végre mi jöttünk. Odaadtuk a jegyet, és bementünk a koncert területére. Komolyan mondom, annyian voltunk egy helyen mint a heringek.
-Menjünk előre lécci!- ordította El, ugyanis semmit nem hallottam.
-Jó, ti menjetek, de én ezt nem fogom sokáig bírni, szóval szerintem inkább kimegyek…-mondtam.
-Nemáár!Gyere te is!
-De én nem is ismerem a zenéjüket!
-Nembaj, majd most megismered!-mondta.
-Áh inkább kint maradok. Eljöttem veled, azt nem ígértem hogy bent is maradok!-mondtam ravasz mosollyal.-Majd kint megvárlak titeket.-mondtam.
-Na jó, legyen, de vigyázz magadra!-mondta El, és előre nyomultak Aliciával. Mivel rám már nem volt szükség, elindultam kifelé. A bejáratnál furán néztek rám, mindegy. Nem érdekel, mit gondolnak.Kint leültem egy padra, betettem a fülembe a fülhallgatót, és benyomtam valami Green dayt. Kb aludtam már, amikor odajött hozzám egy fiú.
-Szia!-mondta. Kivettem a fülemből a fülhallgatót.Milyen illedelmes vagyok.:)
.Szia.-köszöntem vissza gorombán.
-Öhm, kedvesnek tűnsz.-mondta ironikusan.
-Te is.
-Jajj miért vagy ilyen gonosz?És miért nem bent ugrálsz, mint a többi lány?
-És te miért nem ugrálsz bent?-kérdeztem vissza.
-Mert fiú vagyok, és mert a barátnőmre várok.-mondta.
-Attól még ugrálhatsz bent…
-De komolyan, miért ülsz itt egyedül?
-Mert lány vagyok, és a barátnőmre várok.
-Áhh értem. Amúgy Jason vagyok.
-Sophie.
-Nem vagy valami bőbeszédű…
-Tudom.
-Ne csináld már végig fogom unni az itt ülést, ha nem leszel kommunikatív!-ki használ ilyen szavakat?!
-Jól van na.-mondtam.
-Na, szóval te miért nem ugrálsz bent a barátnőddel?
-Mert nem szeretem az 1Dt.
-MII?Pedig minden lány imádja őket…ajj bárcsak te lennél a barátnőm.-Ránéztem.-Mármint nem úgy értem csak..szóval érted na.-magyarázkodott.
-Aha, értem.
-Amúgy az én barátnőmet Tinanak hívják.
-Oké.
-Na most már te is mondj valamit, mert ez így uncsi…
-Oké.
-Na?
-Mondtam:Oké.
-Ajj ne legyél már ilyen!-mondta mérgesen.
-Oké, mondok valamit. Fáj a lábam, fáradt vagyok, mérges vagyok, és utálom hogy engem mindenki utál, mert hülye vagyok, és felelőtlenül cselekszem, és a fiú aki tetszik, most jár valakivel, mert én elbaltáztam az esélyemet nála, és most teljesen kivagyok, a legjobb barátnőm és a húgom épp az ő éneklésére ugrándoznak, mint egy őrült, én pedig nem maradtam bent, mert nem akartam látni, ahogy több ezer lány sikítozik érte.Tessék mondtam valamit!-mondtam ordítva.És bőgve.
-Ohh..én ezt nem tudtam…
-Honnan a francból tudtad volna?Nem is ismersz!
-Jó ezt tudom..na gyere ide.-mondta.Átkarolt és próbált vigasztalni.Beszélgettünk egy csomót, megtudtam róla egy csomó mindent, meg ő is rólam, kiderült, hogy egy utcában lakunk, de nem egy suliba járunk, és Alicia ismeri a barátnőjét. Tök jófej volt, Amikor végre hallottuk hogy úgy sikoltoznak, ahogy eddig még nem. Valószínűleg vége.
-Szerintem vége van..-állapította meg. Jó megérzés, ugyanis fél perc múlva sikítozva jöttek ki a lányok.
-Majd még beszélünk, szia!-köszönt el.
-Szia..-elindultam, és megkerestem Aliciát és Elt.
-SOPHIEE! HOL VAAGY!-hallottam Al hangját…valahonnan.
-ITTVAGYOOK!-ordítottam.
-Áh szia.Menjünk valami nyugisabb helyre.
Kimentünk az utcára, ahol már némileg csend volt.
-Na milyen volt?
-ÚÚÚÚ!Egyszerűen csodálatos!-mondta Elena.
-Alicia, megvan neked Zayn száma?
-Aham..-mondta elpirulva.
-Fel tudnád hívni? Szeretnék beszélni Niallel, de nekem tuti nem veszi fel, Zayn pedig igen neked és akkor izééé érted, na.-mondtam hadarva.
-Öhm, aha persze, oké.-mondta és elővette a mobilját, és megcsörgette Zaynt. Már hármat csörgött..Lehet hogy nem hallja..De hát ki tudja?Nekem beszélnem kell Niallel, azt tudom.

2012. november 19., hétfő

14.rész




A NAGY NAP! Komolyan, most már úgy beszélek, mintha szeretném az 1D-t. Pedig nem is szeretem. Csak az egyik tagját, de az mellékes. A többiek is jófejek. Harryről meg nem beszélek. Na mindegy. Mivel még csak fél tíz volt, egyedül voltam otthon, Alicia elment a barátnőivel, anya pedig bevásárolt…gondolom. Felöltöztem, megcsináltam a reggeli teendőket(reggeli, fésülködés, fogmosás…) és felmentem a netre. Elena fenn volt chaten, ezért ráírtam.
-Szia. J
-Haloo
-Nincs kedved hamarabb átjönni?
-Deeeee öt perc és ott vagyok ;)
Tényleg itt is volt öt perccel később.
-SZIA SOPHIE MEGJÖTTEM!-ordította.
-Szia El!Hogy vagy?
-Jól köszi. Na miért is hívtál át?
-Hát nem tudom, unatkoztam. Gondoltam megbeszélhetnénk a mai napot meg elmehetnénk addig valahova…-mondtam.
-De te még járni se tudsz…-állapította meg.
-Dehogynem!itt a mankóm!-mondtam boldogan.
-Ja tényleg. Na rendben, akkor induljunk!
-Hova is?
-Azt nem tudom…majd meglátjuk.-mondta. Hát oké. Elindultunk. És csak sétálgattunk. Beszélgettünk. Ilyesmi. Elmentünk a parkba, a mi kis helyünkre.
-Na, gondoltam megbeszélhetnénk, hogy akkor most mi van veled, mi van Harryvel, mi van Niallel és mi van Braddel…-kezdte. Áhá, hogy erre kíváncsi.
-Hát igazából…Harrytől nem akarok semmit…-mondtam.
-Akkor miért csókoltad meg?-kérdezte.Hát ez jókérdés..
-Nem tudom, hülye voltam és kész. Zárjuk le a témát. Bradtől már nem akarok semmit ami pedig Niallt illeti…hát most elvileg van barátnője.-mondtam.
-MIVAN?KICSODA?
-Dinahnak hívják, szőke hajú és hülye.-foglaltam össze.
-Ööö…okés.-mondta.
-És veled mi van? Most ki a kedvenced?-kérdeztem mosolyogva.
-Háát talán Harry.-mondta mosolyogva.-De gondolom ő a tied.- mondta.
-Úristen dehogy!Nekem nem kell Harry!Pfuj!Elegem van belőle!-mondtam, de közben nem így gondoltam. Na mindegy.
-Hát jó.-mondta.
-Szerintem menjünk el kajálni, aztán visszamegyünk hozzánk, de előtte beugrunk hozzátok a ruhádért és akkor mehet a meneeet!-mondtam.
-Oké, jól hangzik.-Elindultunk, és elmentünk a mekibe. Megettem a szokásos menümet, Elena is az övét. Megláttam Aliciát.
-SZIA ALICIA!-ordítottam át az egész mekin.Nem néztek hülyének, áá. Odajött hozzánk.
-Sziasztok lányok, mit csináltok ma este?-kérdezte
-Miért?
-Csak mert Rebeka lányos estét tart, és gondoltam ti is jöhetnétek…-mondta.
-De hát Rebeka nem megy a koncertre?
-Nem…nem engedték el a szülei.-mondta Al.
-Értem..hát az a helyzet, hogy programunk van..-mondtam reménykedve, hogy nem kérdezősködik.
-Ja, oké akkor jó szórakozást…-mondta és elment. Mi is már indulófélben voltunk. 20 perc múlva már ott voltunk Elenánál. Körülbelül három órán keresztül öltözködött, nem tudta eldönteni mit vegyen fel. Végül megállapodott egy converse cipőben, kék farmerben, és egy macis pulcsiban. Ezért aztán át  kellett öltözni 20-szor…
-Indulhatunk végre?-kérdeztem 4 órakor.
-Hát persze-mondta mosolyogva. Mivel közel laknak hozzánk, hamar hazaértünk, csak egy bökkenő volt, mégpedig anya. Ott állt a kocsi, szóval úgy kell bemennem, hogy ne vegye észre a mankót. Hátsóajtó. Átvágtam a kerten, Elena pedig elterelő üzemmód gyanánt elől ment be. Csak annyit hallottam belőle, hogy „Jó napot Mrs. Donovan!” Próbáltam nagyon halkan beosonni. Szerintem sikerült is. A lépcsőn már egy kicsit nehezebb volt feljutni, de az is ment. Akkor már hallottam őket. Anyu pont nekem ordibált.
-SOPHIE! ELENA VAN ITT!-mondta. Már az emeleten voltam.
-Gyere fel Elena!-mondtam. Huh. Ez meredek volt, de szerencsére anyut nem érdeklem nagyon. Mindegy.
-Uhh ezt megúsztuk.-suttogta El.
-Ja…-válaszoltam. Bementünk a szobámba.
-Na mit vegyek majd fel?-kérdeztem. Még most, mert tudtam, hogy ez is el fog tartani egy ideig ha Elenán múlik. 20 perc múlva (esküszöm, hogy nem volt több) készen voltam! El nem öltöztetett át ezerszer, szóval csoda történt. Na mindegy, a délután gyorsan eltelt, filmet néztünk, megírtuk valamiből a házit, facebook, twitter meg ilyenek. Jött az este. Alicia végül hazajött, mert Rebeka lemondta a bulit. Elment a szobájába, szóval reméltem hogy nem fog kijönni. Összeszedtük, hogy mi kell a koncertre(jegy, telefon, pénz,…) és próbáltunk minél halkabban, lemenni, mert anyu már a szobájábban volt. Lehet hogy aludt. Már a lépcsőn mentünk lefelé, amikor az egyik ajtót hallottam kinyílni.Huppsz.Lebuktunk.Vagy mégsem?
-Ti meg mit csináltok?-kérdezte Al.
-Éppen megszökünk a koncertre, ha nem lenne egyértelmű.-mondtam.
-És engem miért nem hívtatok?
-Mert te még kis pisis vagy.-mondtam.
-Héééé várjatok meg énis megyek!-mondta.
-Neem nem! Már csak az kéne, hogy anyu rád is haragudjon!-a legjobb alkalom a veszekedésre, gondoltam magamban.
-Ha nem mehetek veletek, megmondalak titeket anyunak!-mondta úgy mint egy ovis.
-Jaaj már ne rinyálj, kapj fel valami ruhát, de majd ne minket okolj, ha anya téged is kinyír!-mondtam. 5 perc alatt kész volt, elindultunk az utcán. Remélem anyunak nem fog feltűnni, hogy a takaró alatt csak néhány nyomi párna van…Na mindegy.Tök sötét volt, mindenhol tizenéves lányok kószáltak, sikítoztak és vitték az óriási táblájukat.Tejóég. Inkább nem kommentálom. Mire vett rá Elena.
-Komoly ez fog menni az egész koncerten?-mutattam a sikítozó lányok felé.
-Igen.-felelte El nyugodtan.Hmm…Oké. Mikor odaértünk, megláttam hogy mekkora a sor, legszívesebben visszafordultam volna. Az embereknek nincs jobb dolga ilyenkor?!Beálltunk a sorba és várakoztunk. Egy este szenvedésre, gondoltam magamban. Vagy mégsem?